Milyen nagy titok az Isten! Milyen nagy titok a világ! Milyen mélységesek Isten gondolatai, Aki Mindent azért teremtett, hogy Jézus Krisztus , az Isten Fia eljöjjön közénk!

Azért vagyunk, hogy Ő megmutassa magát nekünk, hogy megossza velünk Önmagát. Ő, aki Maga a Szeretet, szeretetét, Önmagát akarja nekünk adni, hogy részesüljünk Őbenne! Ha mi szeretünk valakit, arra törekszünk, hogy szeretetünket kifejezzük. Hát mennyivel inkább meg akarja mutatni saját szeretetét nekünk az Atya!

Minden Jézus Krisztusért teremtetett, Őmiatta hívott létre minket. Nem azért testesült meg, hogy a bűnt eltörölje, de azért halt meg, hogy megváltson minket. Halálával a szeretet új arcát mutatta meg nekünk, azt a szeretetet, mely feláldozza magát abból a szeretetből, és azért a szeretetért, mely Ő maga. Hát mekkora és milyen csodálatos titkok ezek!

Itt mutatkozik meg igazán az Atyának való teljes önátadás. Vajon könnyű volt Neki a maga istenségében szenvedni? Nemde emberségében szenvedett? Nemde fájtak neki a korbácsütések? nemde félt Ő is a szenvedéstől? Nemde azt kérte, hogy ha lehetséges múljék el Tőle is a szenvedés kelyhe? S mégis Rábízta magát az Atyára. Ő, a Fiú, Aki ugyanúgy érezte a fájdalmat, s ismerte az Atyát, ugyanolyan nehezen viselte a szenvedést, mint ahogyan mi viseljük. S mégis kész volt feláldozni magát. Miért? mert szerette az Atyát, s kész volt teljesíteni bármit, amit kért Tőle.

Vajon én meg tudok - e tenni mindent amit kér tőlem? el tudom-e adni mindenemet? 

Ma a homíliában megemlítette az atya azt a kis történetet, hogy egy kötéltáncos a Niagara vízesés fölött átment a kötélen. Először egyedül. Aztán egy talicskával. Aztán az emberekhez fordult, s megkérdezte, mi a véleményük, vajon át tud -e vinni egy embert a talcsikában? Az emberek igent mondtak, de amikor be kellett volna ülni a talcsikába, senki nem jelentkezett, egyedül az édesanyja. Kornél atya folytatta...: így vagyunk mi is a Jóistennel...hiszünk Benne, de vajon mennyire feltételes a mi hitünk? vajon be merünk-e ülni a talicskába, hogy a vízesés fölött egy szál kötélen átvigyen bennünket? Vajon bízom-e Benne annyira, hogy egészen rámerjek hagyatakozni? óh, sokszor, milyen bizalmatlanok vagyunk az Úr iránt. Félünk, hogy ahová Ő vinne bennünket, az nem lenne jó nekünk. Félünk, hogy a kötélen nem tud átvinni minket, hogy kiesünk a talcsikából. Vajon ha így is lenne, hát nem fogna-e meg bennünket? Tényleg nem bízunk Benne, nem hiszünk Benne, vagy csupán nem akarunk átmenni a kötélen?