Munkám végeztével leszállva a 4-es, 6-os villamospótló buszról a Blaha Lujza téren, láttam azt a rengeteg embert, akik közül sokan rohantak egymást fellökve, néhányan a téren üldögéltek, vagy éppen a buszra vártak...sok-sok ember...vajon minek? minek rohannak? hová? talán családhoz haza, esetleg randira, vagy valami megbeszélésre...találkoznak valakivel, elmennek vacsorázni, vagy sietnek haza, hogy a munkahely után végre otthon is dolgozzanak egy kicsit, vagy leüljenek a TV vagy a szgép elé. Néhányan tengnek-lengnek, nem tudnak magukkal mit kezdeni, páran csak arra figyelnek, hogy aznapra is legyen egy kis pénzük meginni az életben maradáshoz szükséges felest, vagy hogy kapjanak valakitől "csak még egy szál" életmentő cigarettát.

Egyszerűen csak mentem, néztem az embereket, és nem értettem, hogy mi lehet a céljuk. Mi az ami élteti őket...minek mennek haza újra és újra, hogy aztán másnap újra ugyanazt csinálják. Minek kéregetnek a hajléktalanok, ha csak a másnapi életbenmaradás élteti őket. Sosem értettem, hogyan lehet Isten nélkül élni.

És akkor azt éreztem, életemben először éreztem ezt igazán, hogy semmi másért nem vagyunk itt, minthogy Istent dicsérjük. Hiszen miért másért lennénk itt?! Ő adta nekünk az életet, azért, hogy megdicsőüljön általunk. Hogy minden tettünkkel ŐT hirdessük...

Ezen így  - szégyellem - de sosem gondolkodtam el így. De talán most érettem meg rá lelkileg. A Jóisten minden nap mutat Magából egy kicsit. Aznap ezt mutatta.

S végre rátaláltam küldetésemre is. Hogy hivatásomat élve küldetésem az, hogy minden percben ŐT dicsérjem, hogy a munkámat Őérte végezzem, hogy Őérte szeressek, segítsek, éljek, gondoljak....Igen, ezért érdemes, és semmi másért.

Hogy amit ingyen kaptunk Tőle, azért szüntelen hálát fejezzünk ki...enélkül mi értelme van felkelni nap, mint nap, hogy aztán megöregedve a halállal szembenézve jussunk el arra, hogy felesleges volt az egész életünk?!

Nem értem hogyan képesek az emberek Isten nélkül élni...