Talán sokan vannak akik elhatározzák, hogy ez az adventi időszak valóban a készület ideje lesz. Talán sok emberben megszületik az elhatározás, hogy tudatosan akarja megélni ezeket a napokat, hiszen ki ne szeretné, hogy a karácsony ünnepe valóban ünnep legyen. Ki ne szeretné, hogy ne csak a karácsonyfa csillogjon a díszektől, hanem a mi szívünk is sugározzon a krisztusi örömtől.

S lám telnek -múlnak a napok, s ez az adventi időszak sem különbözik az egyéb hétköznapoktól. Talán eljárunk rorátékra, korábban kelünk, esetleg kicsit kedvesebbek vagyunk másokkal, megpróbálunk jobbak lenni, gyakrabban, vagy hosszabb ideig olvassuk a Szentírást....de mégsem érezzük igazán, hogy ez az időszak olyan más lenne, mint a többi.

Hamarosan azt vesszük észre, hogy pár nap választ el minket karácsonytól, s mi mégsem érezzük azt az igazi tüzet, melynek lobognia kéne lelkünkben...

Mit rontunk hát el? Mit kéne akkor mégis másképp csinálni?

Szentmártoni Mihály : Istenkeresésünk útjai c. könyvet olvasva sokmindenen elgondolkodtam. Örömmel olvasom sorait, mert kicsit magamra ismerek, s néha majdnem abba a csapdába esek, hogy azt hiszem jó úton járok :-)

Sokat beszélünk önmegtagadásról, lemondásról...mivel nem tárjuk fel saját belső lelki életünket mások előtt, ezért nehezen ítélhető meg, hogy kinek mit jelent az aszkézis. Mégis olybá tűnik, hogy kicsit a peremre szorult ez a gyakorlat.

Érdekes hallgatni, amikor emberek azért nem böjtölnek, mert nem egészséges, mert nem tesz jót a testnek. Döbbenet, hogy a diéta és a fogyókúra miatt mennyi nő szenved az éhségtől, mennyi mindent képesek megtenni az alakukért...s ha valaki böjtről beszél - hát azt nem szabad! kenyér és víz???? az nem egészséges...gyümölcsnap! léböjtkúra! az igen! :-)

A másik komoly megpróbáltatás az idő kérdése...

Kevés olyan embert ismerek aki ne futna versenyt az idővel...aki mégis, az pedig általában unatkozik. Én abba a csoportba tartozom, aki talán még életébe sosem unatkozott. Néha úgy gondolom kipróbálnám, hogy milyen...néha azt mondom, "de jó annak, aki unatkozik!", de aztán gyorsan rájövök, hogy semmiért nem cserélnék egy unatkozó emberrel :-)

Mit jelent unatkozni? azt, hogy nem tudjuk értékesen megélni az időt...hogy órákat, napokat szalasztunk el, hogy nem tudjuk értelemmel és értékkel megtölteni napjainkat.

S mi van azzal aki mindig rohan? Akinek nincs ideje semmire?

Sokan panaszkodnak arra, hogy mindenre van idejük, csak éppen saját magukra nincs. Hát én azt hiszem egyedül Istenre kell időt szánni. Ha Rá szánunk időt, akkor magunkra már nem is kell többé!

Gyakran mondjuk katolikus körökben főleg, hogy nincs időnk Szentírást olvasni, templomba menni, elmélkedni, imádkozni...

Én nem hiszem, hogy ne lenne olyan dolog az életünkbe, aminek a helyére ne kerülhetne az Isten :-)

nem mondom, hogy nem jár lemondással. Talán ezért is aszkézis. Mert lemondok másvalamiről azért, hogy Istennel lehessek. Lehet, hogy kevesebbet alszom emiatt....vagy kevesebbet olvasok, kevesebbet tanulok, kevesebbet vagyok a barátaimmal, kevesebbet dolgozom....stb De meg fogjuk látni, hogy az Istenre szánt időnk sokszorosan "megtérül."

Oly gyakran csodálkozom azon, hogy az emberek nem értik az önmegtagadás lényegét. Ímmel-ámmal csinálják a böjtöket...éppen csak azt, amit az Egyház minimálisan előír..s abban is azt nézik, hogy hol lehet a határ...

A Szentmártoni könyv ebben is felnyitotta a szememet. Ezekben az emberekben nincs meg a vágy. Nincs meg a vágy az önmegtagadásra, a lemondásra...mert ha valaki szívében ez a vágy olyan erősen él, az képtelen megérteni azt amikor valaki az egészségére fogja a böjtölést, vagy valaki az időhiányra fogja a nemimádkozást..

A Szentmártoni könyvből idéznék végül.

 "Az elmélkedés és szemlélődés célja az, hogy minél jobban megismerjük Istent és Jézus Krisztust. Alapvető lélektani igazság, hogy minél jobban ismerünk egy szeretett lényt, annál jobban szeretjük őt....nem alkalmi elmélkedésekről van szó, hanem a rendszeres, lehetőség szerint mindennapi elmélyülésekről..."

Joseph Bernardin bíboros-érsekről írja: "egy ideig nehézségei voltak a mindennapi elmélkedésekkel, mert mindig úgy gondolta, fontosabb teendői vannak..de aztán rádöbbent, hogy az elmélkedés tulajdonképpen nem teljesítményre irányuló tevékenység, hanem időzés Isten jelenlétében...eltökélte, hogy minden reggel másfél órát csak Istennek szentel. E másfél óra alatt elmondja reggeli zsolozsmáját, celebrálta szentmiséjét, elmélkedett és imádkozott. A változás akkor állt be, amikor rájött, hogy nem a tartalom a fontos, hanem az Istennek szentelt idő.

A rendszeres elmélkedésnek van még egy fontos mozzanata: életben tartja a Krisztus-követés vágyát, ami a lelki élet célja."

Ha merünk áldozatot vállalni Isten iránti szeretetből, ha időt és teret adunk Neki, akkor valóban lehet az adventi időszak a készület ideje. S ha ebben az időszakban megtapasztaljuk Isten jelenlétét, akkor az egész életünk átalakulhat, s akkor már nem csak az adventi időszak , hanem az év miden napja készületté válhat számunkra.