„Ha, teszem azt, délután négykor érkezel, már három órakor elkezdek boldog lenni. Amint halad az idő, egyre boldogabb leszek. Négy órakor már izgulok és nyugtalankodom; felfedezem a boldogság árát! De ha meghatározatlan időben, bármikor jössz, sohasem fogom tudni, melyik órában öltöztessem ünneplőbe a szívemet...”
(A. de Saint Exupery: A kis herceg)
Talán mi is tudunk azonosulni valamennyire Exupery rókájának szavaival…hiszen valószínűleg mi is szeretnénk tudni, hogy mikor érkezik az Úr. Ha tudnánk, hogy holnap érkezik, valószínűleg semmi másra nem tudnánk gondolni, mint az érkezésére. Talán ránk törne a pánik, talán azt se tudnánk mit is csináljunk hirtelen.
Talán ahogyan a róka, úgy mi is elkezdenénk ünneplőbe öltöztetni a szívünket.
Mi azonban nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Bármelyik pillanatban itt lehet. Sok ember egyáltalán nem gondol arra, hogy egy óvatlan pillanatban meglátogathat minket az Úr. Pedig keresztényként akkor lehetünk igazán boldogok, ha minden pillanatban készen vagyunk arra, hogy fogadjuk Őt.
Advent a várakozás ideje. Tulajdonképpen mindig ebben a várakozásban kellene élnünk. Ha ezt idáig nem tettük, hát épp itt az ideje, hogy ezen változtassunk!
Az ádventi időszakban arra készülünk, hogy karácsonykor bennünk is megszülethessen az Úr. Készülünk a nagy TALÁLKOZÁSRA, napról napra közelebb jön hozzánk az óra, s A kis hercegben szereplő rókával együtt mi is elkezdünk örülni, hiszen arra a találkozásra készülünk, ami a legnagyobb találkozás az életünkben.
Ha nem szánunk elég időt a felkészülésre, ha nem engedjük, hogy megérintsen bennünket az Isten, akkor készületlenül fog bennünket találni, akkor a szívünket nem tudjuk ünneplőbe öltöztetni, s akkor karácsony ünnepén hiába fogjuk várni, hogy Jézus megszülessen bennünk.
Ha nem várjuk Őt igazán, akkor nem fogjuk megtapasztalni jelenlétét sem.
Ha azonban napjainkat az Őrá való várakozás reményében éljük, akkor számunkra is megnyílik az út ahhoz, hogy olyan karácsonyunk legyen, mint amilyen Szent Ferenc atyánknak volt. Akkor számunkra is lehetővé válik, hogy az Eucharisztia vétele által Isten valóságosan is megszülessen szívünkben, áthassa egész valónkat, s Őáltala, Ővele, és ŐBenne éljünk.
„A látás, látni akarás feltűnően hangsúlyos a karácsonyi misztérium megjelenítésének indítékaként, de talán általánosságban is elmondható ez Ferencről. A valóságot látni, a látszat mögött a mélyebb jelentést meglátni és megragadni, ez számára, úgy tűnik, rendkívül fontos. A betlehemi gyermek realitását tudatosan akarja szemlélni, mondja Celanói, hogy hasson rá minden módon a kép, a szituáció teljes ereje, hogy érzékein keresztül megérezze, megélje azt az emberi értelmet meghaladó motivációt, aminek köszönhetően Isten Fia emberré lett.” (Pehm Gilbert Antal) Celanói Tamás Szent fereről írt életrajzában a következőképpen írja le a Greccio-i karácsonyt:
„A gyermek Jézus születését minden más ünnepnél örvendezőbb lélekkel ülte meg, azt szokta mondani, hogy ez az ünnepek ünnepe, melyen a kisdeddé lett Isten emberi emlőkön csüggött. Gondolatban mohó vággyal simogatta végig a maga elé képzelt gyermeki tagokat, és a kisded iránti részvét, mely mélyen beleszántott lelkébe, arra késztette, hogy gyermek módjára édes szavakat gügyögjön. Jézus neve olyan volt szájában, mint a lépesméz… „

Az adventi időszak lehetőséget ad arra, hogy úgy készüljünk fel karácsony ünnepére, hogy az számunkra a Megtestesülés titkának, az Eucharisztiának misztikus ünnepe legyen!


(írásom olvasható a Sapientia Adventi kalendáriumában)