„Hófehéren hullanak az álmok,
hófehéren fújja szét a szél.
Fény ragyog a házak ablakából messze fel a szürkeség felé.
Karácsony éjszakáján földre szállt az ég, megtörik a gyertyaláng az emberek szemén.”

Az emberek többsége szereti a karácsonyt. Lázasan készülődik mindenki, ajándékot ajándékra halmoz, hiszen ez a nap a szeretet ünnepe.
Ezen a napon talán megpróbál mindenki egy kicsit jobb ember lenni, ezen a napon talán kicsit mindenki megpróbál békességben lenni, s talán egy-egy pillanatra a szeretet fénysugarát megpróbáljuk belopni egymás szívébe.
Igen, karácsony valóban a szeretet ünnepe. Azé a Szereteté, mely Megtestesült Értünk. Az Isten szeretetének ünnepe, amikor az ég valóban a földre szállt.
Nem halogathatjuk többet a találkozást. Itt van hát, eljött közénk, s csak arra vár, hogy beköltözzék szívünkbe. Arra vár, hogy megszülethessen bennünk is, hogy szállást adjunk Neki, és egyedül Neki adjunk szállást. Hogy egyedül Ő töltse be szívünket, hiszen ha Ő bennünk van és mi Őbenne, akkor lelkünkből a krisztusi szeretet áradhat az egész világra, s lelkünk az Ő örömét tükrözheti vissza a világba.
Ő, az isteni Fény, mely beragyogja életünket, mely világít, melegít, és éget. Mely belülről elárasztva minket szemünkben felragyog, s az általa gyújtott tűz lángra lobbantja az egész világot.
„Az ünnepben az ember számára teljes gazdagságában tárul fel az élet szent dimenziója; az ünnepben az emberi létezés szentségét mint isteni alkotást éli meg” – mondja Eliade.
Ünnep nincs öröm nélkül, hiszen az öröm maga az ünnep.
Karácsony éjszakáján Isten túláradó szeretetében Önmagát ajándékozta nékünk, s az Eucharisztia által folyamatosan részesedhetünk Benne. Nem szűnik meg nekünk adni Magát, szüntelenül árad ránk szeretete.
Ez a Szeretet az amely Betlehemben megszületett, mely lehajolt hozzánk, s kopogtat szívünk ajtaján. Az isteni szeretet a boldog öröm, mely karácsony éjszakáján eltöltheti szívünket. Krisztus Urunk által születhet meg bennünk is az Élet. Őáltala, Ővele és Őbenne szerethetünk másokat, így lesz karácsony az igaz szeretet misztériuma.
Töltsön el minket ezen a napon Szűz Mária anyai öröme, mely átjárta szívét mikor a világra szülte az Isten egy Fiát! Lássuk meg az Atyaisten Gondviselő szeretetét az egyszerű betlehemi jászolban! A Szentlélek kiáradása fakasszon szívünkben soha meg nem szűnő örömet, s Urunk Jézus Oltáriszentségben nekünk adott testének vétele legyen számunkra a mindent átjáró kegyelem forrása.
Fenti gondolatokkal és Assissi Szent Ferenc atyánk greccio-i karácsonyának történetével kívánok mindenkinek áldott, Isten szeretetében megélt boldog, szent karácsonyi ünnepet!  
„Az éjszaka fénylik, mint a nappal, és gyönyörűségére szolgált az embereknek és állatoknak egyaránt. Az odaérkező emberek újult örömmel örültek a titok megismétlődésének. Az erdőkiáltásoktól visszhangzott, s a sziklák szent énekek hangját verték vissza. A testvérek az Úr szokásos dicséretét zengték, és az egész éjszaka örömujjongással telt el.
Isten szentje megállott a jászol előtt, nagyokat sóhajtott, s közben a fájó részvét és túláradó öröm csatáztak szívében. A jászol fölött kezdetét vette az ünnepi mise, és a miséző pap szíve újszerű vigasztalással telt el.
Isten szentje szintén magára öltötte a szerpapi ruhadarabokat - tudniillik szerpap volt -, és csengő hangján megkezdte a szent Evangélium éneklését. Hangja, erős hangja, behízelgő hangja, tiszta csengésű hangja, érces hangja a legnagyobb boldogság élvezésére hívogatta az összes jelenlevőket. Utána prédikálni kezdett a körülálló népnek, és mézédes igéket mondott a szegény Király születéséről és Betlehem kicsiny városáról. Mikor Krisztust Jézusnak akarta mondani, a szeretet szertelen lángolásában többször betlehemi kisded néven említette, és a Betlehem szót bégető bárányka módjára ejtette ki; közben száját egészen betöltötte nem is annyira a szó, mint inkább a túláradó érzelem édessége. A betlehemi kisded és Jézus nevének kiejtésekor nyelvével mintegy végignyalta ajkát, és ínyével boldogan élvezte a szó édességét.
És íme, megsokasodtak a Mindenható ajándékai: egy erényes férfiú elé csodálatos látomás tárult. A jászolban ugyanis egy élettelen gyermeket látott feküdni; amikor azonban Isten szentje odalépett hozzá, úgy tűnt, mintha a gyermeket mintegy álomból új életre támasztotta volna. És nem is volt egészen alaptalan ez a látomás. Mert lám, a kisded Jézus sokak szívében egészen feledésbe merült; most ellenben Isten kegyelméből szolgájának, Szent Ferencnek segítségével megint életre támadt, és kitörölhetetlenül mélyen belevésődött az emberek emlékezetébe. „ ( részlet Celanói Tamás: Szent Ferenc első életrajzából – 1 Cel 85-86)