Szent Erzsébet ünnepe valami igazán különleges örömet okoz a szívemben. Mégis sokat gondolkodtam mi az, amit megoszthatnék itt, mik azok a gondolatok amik visszatükrözik szentségének lényegét. 

Mindenekelőtt ahogy a szenteknél az általában lenni szokott, de újra és újra fel kell elevenítenünk, az a Krisztus iránti szeretet, a Krisztushoz hasonlóvá-válni akarás. Ahogyan az Szent Ferenc atyánk életében is különösen megnyilvánul, s akinek példája nyomán akar járni Erzsébet is. 

Erzsébet példa lehet számunkra abban, hogyan kell abban a hivatásban megélni Isten-szeretetünket, amelyben vagyunk, hogyan haladhatunk a tökéletesség felé vezető úton, mely tökéletesség maga a Szeretet, mely maga az Isten.

Szegénység, aszkétika, ima, odaadás a szeretet jegyében.

A leglényegesebb gondolatokat melyek engem megragadtak, Garadnay Balázs atyától idézem:

"Vezeklő élete:
Egy szentmisén felismeri, hogy ha Krisztusnak töviskorona jutott, ő sem hordhat aranykoronát. Ekkor megválik királyi ékszereitől.
Lajos elfogadta, hogy Erzsébet rengeteget böjtöl (lakomákon sokszor csak kenyeret eszik, mert tudja, azért van tele az asztaluk, mert ezt elvonták a szegényektől), imádkozik (éjszaka is fölkel), önmegtartóztató életet él (néha a földön alszik), és bőkezűen adakozik. Ékes ruházata alatt szöges vezeklő övet hord és ostorozza testét. 19 éves korában – férje tudtával – Magdeburgi Konrád ferences lesz a lelkiatyja. Igen szigorú önmagához is, lelkigyermekéhez is. Erzsébet engedelmességi fogadalmat tesz lelkiatyának, az pedig szigorú vezekléseket ró ki rá. Csak mély, Istenre hagyatkozó lélekkel lehet elviselni. Erzsébet azonban nem akad fenn azon, hogy egy „ember” mit tesz vele, mert tudja, hogy általa Isten kezéből fogadja a penitenciát.

Leleményes, szolgáló szeretete:
 Amikor éhínség tört ki, Lajos engedélyével kiosztotta a vár élelmiszer-készletét a szegények, éhezők között. Naponta 900 éhezőt etetett. Amikor minden tartalék elfogyott, eladta királyi ékszereit, s annak árából etette őket. Konrád mester – a család irigy mentalitását kiszolgálva – megszigorította a jótékonykodást. Erzsébet pedig a szeretet leleményességével találta meg azokat a kiskapukat, melyeket lelkiismerete – az engedelmességi fogadalma mellett – engedett meg neki. Amikor Konrád megtiltotta, hogy nagyobb címletű pénzt adjon a szegényeknek, akkor Erzsébet nemesfémből vert dénárt osztott. Mikor pedig arra utasította, hogy csak egy dénárt adjon egyszerre, arra biztatta szegényeit, hogy jöjjenek gyakrabban, s mindig megkapják az egy dénárt. Konrád megszabta, hogy csak egy-egy kenyeret adhat az éhezőknek, ekkor Erzsébet malomkő-nagyságú kenyereket süttetett.
Lajos távollétében egyszer egy leprást fogadott házába és férje ágyába fektette. Mikor Lajos váratlanul hazajött, Krisztust vélte felfedezni a befogadottban. „Ilyen vendéget máskor is fektess ágyamba, ezért csak köszönet jár részemről!”- mondta.
 
Szegénysége:
 Amikor elhagyta Wartburg várát, először barátainál biztonságba helyezte gyermekeit, és nem szolgáltatta ki őket annak az éhezésnek, nyomorgásnak, amit ő önként vállalt. Majd a maradék pénzén menhelyet alapított a betegek és szegények számára. Ő maga ápolta őket, és gyapjúfonással kereste kenyerét. Ebben a foglalatosságában találtak rá apja küldöttei, akik megdöbbenéssel szemlélték a magyar király lányának egyszerű életmódját. Hiába kérlelték, nem utazott velük Magyarországra. 
Konrád Erzsébet halála után ezt írta IX. Gergely pápának: „Könnyek között kérte tőlem, hogy házról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: 'Akkor olyat teszek, amit nem tilthat meg nekem!' És nagypénteken, mikor az oltárok minden ékességüktől meg voltak fosztva, a ferencesek kápolnájának oltárára tette kezét, és lemondott a saját akaratáról, és a világ minden pompájáról. Amikor minden egyéb vagyonáról is le akart mondani, erőszakkal elhúztam az oltártól.”