Bölcsesség
Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
Milyen jó, hogy rábízhatjuk
kezünket arra a Kézre,
amely megtörte és életre keltette a Kenyeret,
amely megáldotta és megsimogatta a gyerekeket,
s amelyet szegek vertek át.
Ráhagyatkozni arra a Kézre,
amely olyan, mint a mienk,
de amelynek tetszőleges döntését csupa jóság vezérli,
s folyton csak szorosabban köt le minket önmaga számára.
Átadni magunkat annak a puha és hatalmas erejű Kéznek,
amely lehat a lélek velejéig,
amely formál és teremt,
s amelyen át oly végtelen szeretet árad.
Teilhard de Chardin
Tanulságos történet
A valódi gazdagság
Egyszer egy jól kereső apa úgy döntött, elviszi vidékre hétéves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerű falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
– Nos, mit gondolsz erről az útról?
– Nagyon jó volt, apa!
– Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
– Igen.
– És mit láttál meg mindebből?
– Azt apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig, amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te és anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
– Köszönöm apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is lehetnénk.
Lelkipásztori elmélkedés
A kert közepe
Ott áll egy fa, amelyről Isten megtiltotta, hogy gyümölcsöt vegyünk. A kíváncsiság mégis hajt, és megszegjük a tilalmat. A következmény nem rögtön látszik.
Hiszen a gyümölcs jó, nem kapunk tőle gyomorrontást. Oly ártatlannak tűnik, hogy többet tudjunk jóról és rosszról. Telik az idő, s egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy tudásba zártuk a jót és a rosszat. Négyszögletbe a kört. Összeilleszthetetlen alakzatok.
Tudásunk nagyon értékes, de csak akkor, ha azt is elfogadjuk, hogy a dolgok lényegét, azaz közepét nem tudással szerezzük meg. Az ember hajlamos megfordítani a dolgot: szeretné a kör közepét birtokolni, és mindenki mást elküldeni onnan.
Akik hasznosak, azok valahol belül maradhatnak a körön, de akik haszontalanok, azok kiszorulnak. A baj csak az, hogy az ilyen köröket nem lehet harmóniába hozni. Mindenki a maga vallását kezdi élni. Önmagunk fölé lépünk. De ezzel éppen önmagunkat tapossuk el. Ezt akadályozza meg Jézus, aki az emberi emberre építi az emberfeletti embert.
Sánta János
