Szent Ferenc: A saját akarat gonoszságáról
"Az Úr így szólt Ádámhoz: Minden fáról egyél; de a jó és rossz tudás fájáról ne egyél. Ádám tehát a paradicsom minden fájáról ehetett, és míg nem szegült ellene az engedelmességnek, nem vétkezett. Mert a jó tudás fájáról az eszik, aki akaratát a maga kizárólagos tulajdonának tartja és aki felfuvalkodik azon jók miatt, amiket az Úr mond és művel általa. És így a gonosz lélek csábítása és a parancs megszegése révén megterem a rossz tudás gyümölcse. Természetes tehát, hogy bűnhődnie kell miatta."

Sok, magát hívőnek valló ember boldogtalan. A katolikusokról sokkal inkább az egykedvűségre, szomorúságra, mogorvaságra asszociálnak az emberek. Vajon mi okozza ezt a keserűséget? Sokan felteszik azt a gyakran ismételgetett kérdést: "miért büntet az Isten", "miért engedi meg vagy miért akarja a szenvedést"...miért kell egyáltalán szenvedni.

Amikor ezen kérdéseket felteszi valaki, többnyire nem is képes befogadni, megérteni az igazi választ. Lázadozik az élete ellen, tiltakozik a kereszt ellen, ahelyett, hogy azt keresné mi is a szenvedésének valódi oka. Ritkán ismerjük be, hogy többnyire saját bűneink vannak a háttérben.

Azok a lelki gyötrelmek, melyek kapcsolataink sebzettségéből fakadnak, vagy amikor úgy érezzük kicsúszott a talaj a lábunk alól, amikor úgy érezzük meghal az a remény, ami eddig életünk értelmét adta...mind-mind olyan ok, aminek nem értjük miért kellett megtörténnie.

De mi a gyökere ezeknek a gyötrelmeknek? Legtöbb esetben azt hiszem az, hogy nem sikerül valami amit nagyon szeretnénk, nem teljesülnek az álmaink, nem valósulnak meg az elképzeléseink. S ha valami nem úgy történik ahogyan szeretnék, az mélységesen felháborít és elkeserít minket. Pedig valószínűleg oka van annak, hogy nem a mi terveink szerint alakult az életünk. Mi lehet az ok? Azt hiszem amellett, hogy álmunk nem egyezik meg Isten akaratával, a másik kulcskérdés a szabad akarat. Hiszen mi magunk álmodjuk az életünket, s mégha kapunk is lehetőséget arra, hogy ne a "látszólag jobbat" válasszuk, a pillanatnyi döntést mégis saját magunk hozzuk meg. Talán meg sem kérdezzük a Jóistent, hogy Ő mit is szeretne tőlünk, gondolkodás nélkül megyünk a saját álmaink után. S a megvalósulatlan álmaink, keresztbehúzott terveink nyomán fakadó ürességért természetesen csak a Jóisten lehet a felelős. Eszünkbe sem jut, hogy minden egyes tettünket mit magunk cselekedjük meg. Azt gondoljuk, Isten nem akarja, hogy boldogok legyünk, azt gondoljuk, hogy senki más nem szenved annyira, mint amennyire mi szenvedünk. nincs már miért hinni, nincs már miért bízni Benne, hiszen csak a szenvedés jön a szenvedés után.

Csoda hát, hogy nem boldogok a keresztények?

Úgy érzem gyakran nem tudunk különbséget tenni a Jóistenért szeretetből vállalt szenvedés és a bűn, vagy a rossz út okozta szenvedés között.

A Jóistenért vállalt kereszt nyomában igazi boldogság fakad.

A bűn okozta szenvedés nyomán többnyire kiábrándultság, reményvesztettség, céltalanság.

De ne gondoljuk, hogy a szeretetből fakadó kereszthordozás olyan kicsattanó örömmel járna! Ez a boldogság nem olyan. Aki a kereszten szenvedő Jézus szenvedéseit meg akarja ízlelni, azt a Jóisten valami egészen különleges boldogsággal ajándékozza meg már itt a földön. 

Nem lehet eleget elmélkedni ezekről a titkokról...talán azért is térek vissza újra és újra a szenvedés-szabad akarat-boldogság témaköréhez.

Mert aki él, és Istenben él, az e három állapot dimenziójában kell, hogy szemlélje és élje  életét.

Minden reggel szabad akaratunkból kelünk fel és döntjük el, hogy miként kezdjük a napot. Istennel vagy Nélküle. Minden pillanatban döntünk valahogy, hiszen a döntésink nyomán cselekedek születnek. Istennel vagy Isten nélkül, de folyamatosan teszünk valamit.

Szabadon döntök Őmellette és Őbenne, és szabadon megyek a saját utamon.

szabadon odaadhatom Neki életemet, és megtarthatom magamnak. Szabadon szerethetem és szabadon elutasíthatom. Szabadon, de AKARATTAL. S hogyan adhatjuk Neki szabadságunkat? miként kell megélni akaratunk átadását? Szeretni kell, ennyi az egész. Szeretni úgy, hogy követni Őt, szeretni úgy, hogy megtartani parancsait. Nem szerethetem anélkül, hogy ne kövessem. Ha pedig követni akarom, megtagadom ömagamat, hogy már ne én éljek, hanem Ő éljen énbennem....