Miért e nagy csönd? miért a hónapokon keresztül történő hallgatás?
Talán nem volt mit mondanom? Vagy nem volt kedvem beszélni a lelkemről?
Vagy talán átéltem a sötétség/ a lelki szárazság állapotát?
Azt gondolom igen. Mindhárom utat végigjártam, ahogyan a lelki élet dinamikus állapotára ez jellemző.
Sokminden van az ember életében, amire figyelnie kell, ami leköti minden idejét, energiáját...de vajon ezzel szükségeszerűen együtt kell járnia a lelki életben való visszalépésnek?
Vajon van-e bármi , van-e bármilyen kapcsolatnak létjogosultsága arra, hogy az Isten elé, vagy az istenkapcsolat helyébe kerüljön?
Egyértelmű, hogy nincsen.
Hiszen ami nem Benne gyökerezik, az csupán a felszín. Az bizonyosan nem az örök élet felé vezet. S mi más lenne életünk mozgatórugója, mint az Istenben való örök részesedés?
Meg kell találnunk az utat, a módot arra, hogy életünk bármilyen nehézség, bármilyen probléma ellenére Istenre épüljön, s ne szorítsuk ki az életünkből. Nekünk van szükségünk Őrá. Bár Ő is szomjazza a mi szeretetünket, de mi vagyunk azok akik Nélküle hiába is kapálózunk, akkor sem leszünk igazán boldogok.
Óh igen, a boldogság. Az emberek többségétől azt hallom, hogy "dehát midnenkinek más a boldogság". Ó, dehogy más!!! Csak egyetlen boldogság van. Ő az egyetlen Aki boldogságunk forrása, és célja. A boldogság mindannyiunk számára ugyanazt jelenti, csak eltérő utakon találjuk és tapasztaljuk meg.
Én azt hiszem nagyon könnyen el lehet távolodni Tőle, hiszen Ő megengedi, hogy azt tegyük, ami nekünk tetszik. Szabadon dönthetek nap mint nap, s valahogy oly könnyen meg is tesszük azt, amit mi szeretnénk anélkül, hogy meggyőződnénk róla, hogy valóban Ő is ezt "várja" tőlem...
Kötelességeinkből, életállapotunkból, hivatásunkból kifolyólag sokfelé kell szakadnunk, sok helyen "kell megfelelnünk", s talán kevesebb időnk marad arra, hogy kettesben Jézussal legyünk. Ahogyan igényeljük a kedvesünkkel kettesben eltöltött időt, úgy azt hiszem a szerelemből fakadóan "kell", hogy arra is legyen időnk, hogy Jézussal kettesben együtt legyünk.
S mégis alig van időnk Rá. Hogyan tudok hát Jézussal lenni akkor amikor annyi minden más dolgom van az életben?
Azt hiszem ehhez elengedhetelen az, hogy reggel ne Vele kezdjem a napot és ne Vele fejezzem be...
Ha reggel Neki ajánlom minden gondolatomat, szavamat, minden tettemet, akkor az egész napom imádság lesz, és bármit is teszek, azt Neki teszem. S ha este, mielőtt elnyom az álom, Ő az utolsó gondolatom, akkor biztos vagyok benne, hogy ha nem is jut időnk arra a Vele kettesben eltöltött időre, akkor is az Ő jelenlétében tudunk maradni.
S ott vannak napi fohászaink is, amik biztosítják az állandó kapcsolatot Vele.
Állandóan Isten jelelétében élni - ez a boldogság.
A béke, mely "minden értelmet meghalad", mely egy állandó állapot, harmonikus kapcsolat Istennel és ezáltal a körülöttünk élő emberekkel. Ez a boldogság, s ez a mennyország kezdete itt a földön, mely majd folytatódik az örök életben....